swansong

"when you're sad and when you're lonely
and you haven't got a friend
just remember that death is not the end"

(bob dylan; nick cave)


***


éjfél elmúlt. a szobában
hárman vagyunk, azt hiszem.
ők csak árnyak. kavarognak.
borlehellet-mozgásukat
tudatomba átviszem.
s amíg ez lassan lezajlik,
már csak egy árny kavarog.
tompa lávalámpafényben
cigarettafüst vagyok.

(2005)

reménysugár

---------- coming soon ----------

mérleg

két napja vagyok itt tatán, de már vagy hatszor ledzsingeltek, kiköptem a tüdőmet touchballon és félig elolvastam a chuck norris legendát. még bruttó húsz nap és a saját agyamra megyek.

chuck norris is szerepelt a csillagok háborúja-filmekben. ő volt az Erő.

felolvadás, távozás

csakúgy, mint egy éve, lehúzok tatára.

"húúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúú"

aztán vízet túrok, aztán már augusztus vége van, hjah. 

fagyás

befagyott a blog.

ping

ma éjjel nekem táltos a víziló.


 

(és forgatnak az utcánkban. reflektorok nyaldossák az utca végi ház homlokzatát.)

kérdés

galambok gyülekeznek a feneketlen tó menti fák alatt. miért szállnak rá a fák ágaira, miért himbálóznak? miért? 

legyen a gépnek

nordman mondta, ugyan igyak már kávét este tízkor. a finnek isznak, mindig, minden mennyiségben. nordman kerouaci útról tért haza, kishazánkon, szlovákián, lengyelországon, litvánián, lettországon, észtországon át. "i'm going to kick estonian asses" -- mondta. ma, amikor beszéltünk, nem mondta, hogy habzó szájú, sajgó ülepű észtek üldözik, úgyhogy talán időben letett szándékáról. észtország után finnország, helsinki, turku, tampere, oulu, már vonattal, mert előtte autóval, kamionos kocsmák, motelek, autópálya-pihenők során; finnország pedig a pubok országa. nordman segített magyar dalszöveget szabni dallamra. quimby jó, mosogatni fogok, mi mást csinálhat az ember háromnegyed egykor, éhesen, megkukulva melegtől.

bozóttüzek amerikában.

szép emlékek erdélyben.

várakozások tatán.

szép remények pesten.

színes betűk.

döbbenet

nos, ilyet még nem éreztem. eljutottam odáig, hogy nem érzem magam kompetensnek a pilinszky-versek értelmezésében. zavarbaejtő; már csak azért is, mert pilinszky állt szakdolgozatom reflektorfényében. most, hónapokkal a szakdolgozat védése után, újra elolvastam néhány pilinszky-verset, és mélyen megérintettek -- de ennél többet egy szóval nem tudnék mondani róluk. sok pilinszky; valahogy nem lehet róla beszélnem. elmúlik ez?

tisztulás

néhány dobbal (síppal, nádihegedűvel, meg a fonnal), gitárral végre sikerült elűzni a hétfő óta rajtam ücsörgő felhőt. utóbbi időben úgy éreztem magam, mint egy vicsorgás: ha bármilyen formában hozzám érsz, megharaplak. végül aztán már nem maradt húr tovább feszíthető, midőn (uno) senki nem jelent meg angolórámon, (due) miután nagy magányomban regisztráltam a kinti zivatart, és dzsekibe bújtam, előre megfontolt szándék nélkül széttéptem a cipzárom, ráadásul (tre) még jól el is áztam (az esőben, mármint).

kilátok hát a felhőből, előre is, hátra is. hátul egy nem említett esztétikai bomba, tudniillik a krétakör utolsó siráj-előadása. sajnos a krétakörből, bár lelkes szurkolója vagyok a csapatnak, már nem sokáig tartó fennállása alatt mindössze a nézőművészeti főiskolát és a sirájt láttam, és voltam kettő vagy három színésztánczenekar koncerten. ez mind hatalmas élmény volt; annak az élménye, hogy valóban ott vagy te is a színpadon, te, a néző, és nem vagy passzív befogadó, hanem rengeteget beleadsz az előadásba -- innen a színház hallatlan előnye egy sor más műformával (-fajjal? -nemmel? nemmindegy?) szemben: hogy minden előadás feltétlenül egyedi, megismételhetetlen műalkotás. (mert feltétellel egy könyv is az.) nos, a krétakör ezt az előnyt kiválóan sokszorosította éveken keresztül.

...

felhő után quimby. átvitten és át nem vitten is, hiszen hatkor még valószínűtlennek tűnt, hogy nyolckor nem mossa el az égi víz a zépés koncertet. de hogy is moshatta volna el, amikor ez a koncert esemény volt: fonologica nagy eseménye, akit kiss tibi a koncert hevében (mert neki is csicseregnek mindenféle madarak) nem mulasztott el felköszönteni, mire fonologica fülig vörösödve omlott karjainkba. a koncert amúgy nagyon jó volt; először voltam direkt quimbyn. mert már kétszer véletlenül: a szigeten botlottam beléjük időnként. szóval jó volt ez a direkt. és jó volt, hogy Vele voltam, és jó volt, hogy a boldog fonologicával és boszival is, és jó volt utána a vodka narancs is, és jó volt a hazaséta is az éjszakában. a felhőtlen éjszakában.

illusztráció

teregesd szét a hét napjait egyetlen hatalmas lappá, jelöld rajta az angoltanár óráit és az órák helyszíneit, némelyik órához nagyobb (és esetleg lila) pöttyöt rajzolj, némelyik pöttyöt radírozd meg kissé, majd gyűrd össze a papírt, hogy a pontok a síkból a térbe kerüljenek, kösd össze a pontokat egy folyamatos vonallal, tegyél elemet az angoltanárba, és indítsd el a vonalon, jobbra-balra, le-föl, pontokon esetenként feleslegesen elidőzve, majd amint végigér az útján, gyűrd őt is bele a hatalmas galacsinba, és dobd ki a szemetesbe.

a következő héten kezdd újra az egészet.

a múlt héten optimistább voltam, a jövő héten is az leszek. 

vízilabirintus

amióta elkezdődött a hét, nyolc, kilenc... nem volt időm írni valamit a fantasztikus hosszú hétvégémről...

(úgy tűnik, február eleje óta legfeljebb öt kedd vagy csütörtök volt, amikor reggel fél hét és fél nyolc között nem sütött a nap. az egyik ma.)

...tudniillik az osztálykirándulásról a szigetközben. aki még nem járt arra, feltétlenül keresse föl magyarország egyik tájvarázsát. általános véleményem az, hogy egy táj akkor izgalmas, ha dimbes-dombos-hegyes-völgyes, de a szigetköz dunaág-labirintusa mindenért kárpótol.

diák huszonkilenc, felnőtt kísérő négy, bár volt, hogy úgy éreztem, kevesen voltunk. ez a hetedikes osztály nem egyszerű: ritkán gyűlik össze ennyi értelmes gyerek egy osztályba, de rikán látni ennyi egyéniséget is összezárva. sajnos az egyéniség náluk egyelőre még taszítóerővel bír, hiszen senki nem hajlandó észrevenni, hogy rajta kívül másoknak is lehetnek érdekei. így egy picit kockázatos kenuval vízre szállni. szerencsére azonban a tanár úr merész ötlete (nosza, vízitúráztassuk meg az osztályt) a lehető legjobban sült el, mert ez a csoport, amellyel eleve kizárt egy múzeum skandallummentes meglátogatása, úgy tűnik, sikeresen levezethette energiáit a dunasziget körüli vadonban.

sátraztunk, amelynek sok előnye mellett hátránya, hogy a tapasztalatlan sátrazó a sátorban úgy érezheti, hogy egyedül van, vagy esetleg azokkal együtt, akikkel egy sátorban lakozik. ennek a tévhitnek a következtében az első éjszaka kénytelen voltam végighallgatni a viruló kamaszság legéjszakaibb témáit. pedig aludtam volna szívesen; erre azonban még várni kellett egy napot. a második nap történt a csoda: bár itt-ott susmorogtak mindenféle éjszakai sátras prodzsektről napközben, nap végére úgy agyonütött mindenkit az öt-hatórányi evezés, fürdőzés, napsütés és kristálytiszta levegő, hogy aznap éjszaka mindenki mélyen evezgetett álmaiban. és aztán ez a nyugalmi állapot az utolsó éjszakán is kitartott.

de még egy szót a csodáról: nádasokról, ahol épp egy kenunyi hely van elevickélni; eldugott majomhintákról, amelyekről kristálytiszta vízbe vetheti magát a bátor, továbbá kormoránfiókákról, halbölcsőkről, patakbeömlésekről, elárasztott történelmi falvakról, legendákról, tündérekről, a természet erejéről...

tour

vizet túrok négy napig dunasziget közelében, hazánk azon tájegységén, ahol még sohasem jártam. ráadásul egy osztálynyi tizenháromnégy évessel, sátorral. rock 'n' roll. csakúgy, mint a hétfő esti óratervezés egy sosem látott angolcsoportnak.

ha a dimenziók csapdáit le tudnám küzdeni, a következő napokban két helyen lennék: dunaszigeten és a könyvhéten.

no hajrá, holtágak és élő szúnyogok.

vadakat terelő juhász

még mielőtt leesem a székről az álmosságtól, az előző postra érkezett amorki-komment apropóján íme még egy érdekesség, ezúttal a szépirodalom témakörei közül.

józsef attila altatójáról van szó, a kérdés pedig valahogy így hangzik (még egyszer):

a juhász nem juhokat terel? a juhok pedig nem vadak. akkor hát mi érteleme van annak, hogy "vadakat terelő juhász"?

válaszul pedig következzék egy részlet bodor béla egyik és-beli írásából, melynek eredetije [itt] található. a szerző a tudományos életrajzkutatás létjogosultságát alátámasztandó elemzi a költő híres verssorát:

"Abban a részben, ahol a költő a kis Balázst különféle mesterségek kilátásával kecsegteti, azt mondja: "Tüzoltó leszel s katona! / Vadakat terelő juhász!" Életrajzi adalék, hogy József Attila rendkívül nagy utat tett meg a társadalmi ranglétrán, míg elmondhatta magáról, hogy "Költő vagyok." El is mondta, ahányszor csak lehetett. Ha mesterségek felsorolása történik egy-egy versében (A hetedikben, a Mondd, mit érlel...-ben és másutt), a fokozás végpontján mindig a költő áll. Vagyis azt állítom, hogy ezen a helyen a "vadakat terelő juhász" kifejezésnek azt kell jelentenie, hogy költő. De miért jelentené ezt? A költészet mitikus-emblematikus megjelenítője Orpheusz. Tudjuk róla, hogy dalával meglágyított embert és sziklát egyaránt. Érdekes módon a középkori ábrázolásokon alakja átváltozik: a "jó pásztor" attribútumaival, térdeplő bárányok és fenevadak között jelenik meg. Ezzel már eléggé közel járunk a képhez, amit keresünk. De honnan jutott eszébe ez az ikonográfiai sztereotípia József Attilának 1935-ben? Vélhetőleg egy fiatal pályatársa, Hajnal Anna juttatta eszébe, aki 1934. július 31-re datálva írt egy verset. A címe: Orfeusz, és így kezdődik: "Oroszlánt, tigrist, mintha zsenge nyájat / terel a pásztor, úgy terelt az ének, / vonultak lassan, míg a furulyából / sirás lobbant szét, kékes sarki fények." A terelés mozzanata az ikonográfiai rendben nem jellemző, itt azonban ez a központi motívum. Bizonyító erejűnek látom egyezését az Altató idézett helyével: Orpheusz, a költők költője azonos a vadakat terelő juhásszal."

orpheus. oh, mama...

forr a vér -- laikus sci-fi post

a nyilvánvaló pedagógiai és anyagi előnyök mellett van az angolóráknak egy különleges hozadéka is.

mivel időről időre meg kell küzdeni azzal a nehézséggel, hogy ha már akadozik a kommunikáció az angol nyelvű csatornán (és miért ne akadozna? azért járunk angolórára, hogy hosszadalmas finomhangolást végezzünk), akkor legalább a témát dzsesszesítsük fel, amennyire csak lehet. a jobb angol könyvek különösen rá vannak hangolódva erre a gondolatra, és időről időre meglepnek valami izgalmas ténnyel. ma például a marsutazásról tanultam. az ember utaztatása a vörös bolygóra már nem várat sokat magára. szaporodnak a marson emberi ketyerék, automata, mobil laboratórium ízlelgetik a bolygó felszínét, közben fejlesztgetik az űrrepülőket is; szóval a technikai gátakon lassan átcsap a tudomány cunamija (csak hogy a szezont a fazonnal). úgy tudom, 2011-ben akarják felküldeni az első embert a marsra. node addig még azért hosszabb az út, mint gondolnánk. a technikai gátra tornyosul ugyanis egy másik is: a biológiai (meg persze a szociális, sötöbö sötöbö).

hogy ha más nem (de igen), a vér. ismeretes az a jelenség, hogy némely magashegységekben a víz már 70 celsius fokon felforr. ez azért van, mert az atmoszferikus nyomás csökkenésével együtt jár a folyadékok forráspontjának a csökkenése is. ebből az következik (többek között), hogy a marson kóricáló ember vére testhőmérsékleten szinte azonnal forrni kezd. így pedig kényelmetlen dolog kutatómunkát végezni.

amikor efféle tudományos(-fantasztikus?) cikkeket olvasok, mindig felébred bennem a kétely, hogy nem vagyok-e mélységesen szakbarbár. annyi mindennel lehetne még foglalkozni az életben a present perfect megfelelő tálalásán vagy jókai mór izgalmassá tételén kívül (például). valahol a szekrény mélyén ott porosodnak a régi matek- és fizikakönyvek -- esetleg arra várva, hogy felfrissítsem az egykorvolt tudást, és elinduljak egy másik tudományos úton is?

ha kétszáz évig élhetnék, író lennék, építész és csillagász. (és esetleg villástargonca-vezető, mert az olyan izgalmasnak tűnik).

nem vagyunk sárkány

ej, essen, essen az eső, mit eső, jég! ha már egyszer másodmagaddal kilépsz a szabadba egy lakásban töltött fülledt és napos fél nap után! jó, jég nem volt, de -- te jójég -- volt helyette kisebb égivizikataklizma, némi viharodással, amelytől, mint olvastam, másnak hajszál híján történt baja (villám csapott a gellért hegybe, rendezvénybe. újjáélesztés. azt hittem, ilyen csak régen és messze történhet...). de nem siettünk. lassan úgy ömlött, mint a forrest gump esőerdejében, s mi hallatlan lélekjelenléttel felnyomtuk fejeink fölé* masszív, de szebb napokat látott esernyőmet, mely alatt olyan tisztességesen megáztunk, hogy még az orrunkról is csorgott a víz. meglehetősen kínos volt egy esernyőt éppen becsukva, ám csuromvizesen belépni a momba. s alig néhányan néztek meg minket (de már ez a közöny egyre inkább zavar; lassan észrevétlenül végigkocoghatok meztelenül a nagykörúton hétfőn délután négy órakor? de a tömött buszon kapaszkodó babás kismama jobban háborít.)

kulturális napok, amúgy. tegnap belebotlottam egy erősen leárazott mulholland drive-ba, úgyhogy nehéz is lett volna otthagynom (pff, a sparban). valamikor borzasztóan rá voltam hangolódva lynch eme remekére; most tesztelem majd magam újra.
és ophelia a köbön. belemásztam a törékeny kis hölgy életébe, kutattam, felforgattam, kiforgattam, hamletoltam és -talanítottam, míg végül maradt egy kristálytiszta teremtés, made of love. csak egy picit volt más, mint ez, és már vitte is a víz. a hamlet a világirodalom egyik legnagyobb atomreaktora.

* nem vagyunk sárkány.

ez gáz de azért

...és a jól sikerült vacsora után a százholdas pagony lakói -- no és persze róbert gida -- a nagy asztal körül hátradőltek a székükön, és úgy dicsérték nyuszi káposzta-menüjét. kisvártatva azonban eluralkodott rajtuk egyfajta megmagyarázhatatlan hiányérzet: ez a remek alkalom nem teljes, hiányzik valami fontos. és ekkor hirtelen benyitott a késve érkező, hőn szeretett sárga mackó; épp akkor, amikor a népes társaság minden tagja ugyanabban a pillanatban a szép tavaszi levegőbe kiáltotta, ami a szívét nyomta:

- we need a poo!

... 

dekoncert

egyébként borzalmas a dekoncentráció ma este. miután tanításból hazaestem, ettem és ettem, aztán átbújtam a tegnapi koncertről alkotott lelkendező leírásokat. (s akkor elhatároztam, hogy én nem írok ilyet, nem azért, mert a koncert nem volt lelkendeztető, mert az volt, sőt, hanem azért, mert dekoncentráció, hogy ezzel a látszatnyelvihelytelenséggel éljek. és, mint látható, végül egy igazival is.) aztán luftballonnal szórakoztam szobaszerte, aztán nem mosogattam, aztán pillanatragasztóval (majdnem) összeragasztottam két ujjamat, azóta sem tudom eltávolítani azt a finom kis réteget. (próbáltam lekaparni. de több jött vele, mint ragasztó, így mivel nem kívántam homehorror-jelenetet rögtönözni, felhagytam ujjam eltávolításával.) aztán még betegnek is érzem magam, egész nap spontán orrvérzéseim vannak, amelyekhez még egy rakás csip-csup idegesítő faktor is hozzájárul, például az, hogy amikor végre már majdnem nekiveselkedtem a mosogatásnak, tüsszentettem egy olyan mosogatónyit, és a kezemben tartott, szépen összeillesztett mosatlan oltári kuplerájba rendetleneződött vissza hirtelen. de én gálásan felírok mindent a mai hülye kánikula számlájára, ami még, azt mondják, fokozódik is, és ami helyett, kövezzen meg, akinek van virtuális köve, inkább szakadna az eső álló nap.

nick cave a pecsában

rick lame and the wet bees?

-- neeem.

mick rail and the mad weeds?

-- neeem.

kicked brain and the rat lease?

-- neem. hátakkor?

NICK CAVE AND THE BAD SEEDS!

köbö ötödik sor, alkalmi cigaretta, nick alacsonyabb, de odab*szósabb, mint gondoltuk, warren ellis whoaa, ne igyál egy liter sört két órás koncert előtt, f*ckin tupelo in f*ckin daylight, where do these tall guys come from? -- kérdi az öt centi híján két méteres nordman, tud jó lenni pofán kapni a mélynyomót, nekem is kell olyan ing, mint a nicknek van, midnight man egyértelműen a koncert egyik csúcspontja, a három ütős szett ütős, nick az elején csinál egy kifejezetten ziggy stardustos gesztust, ... ... ... s mit hagyunk otthon, s miért megyünk vissza már teljes koncertizében? de, a jegyeket.
zsír volt, na.

dolgaim között

ahogy körülnézek a szobában így a gép előtt ülve, kicsit mintha egymásra pakolták volna az időmet, ahogy kis koncentrációval nagy emlékeket idéz a dalí-kép (woman paranoic horse, így az aláírás), pilinszky kontemplatív füstkarikái három kis képecskén, három fehér törpe csillag-verssel, a kapcsolattal, a kettővel és a kétsorossal; mögöttem jókora bowie-poszter a hihetetlenül profi reality-koncertidényből, valahol előttem pedig cave néz farkasszemet az egykori objektívval, spiritusszal az egyik, körmére égett cigarettával a másik kezében; és itália, amint ott ülünk Ővele a piazza del campón, az örvénylő sienai főtéren, melynek közepéből az ég felé tör a torre del mangia; és itália, a firenzei útszéli templom sejtelmes csigalépcsője, és leonardo szimmetrikus embere; de várjunk, itt van még egy nagy lászló-kötet, két garcía márquez, a boszitól kapott egyiptomi lámpa, valamint a húgomtól kapott befelé égő gyertya, amelyet idestova másfél éve használok, alkalomkor.

csak egy kicsit felfüggesztettem a rutinszerű "dolgaim között levést".