deszkasztori

két és fél éve köbö, hogy itt lakom ebben a pici, de nekem éppen méretes harmincnégyzetméterben, és ma éreztem először nyomasztó hiányát a vasalás lehetőségének. nem vagyok egy nagy vasalásőrült (esetleg: vasaholic), sőt kifejezetten utálok vasalni, és egy (na jó, két) kezemen meg tudom számolni, hányszor vasaltam életemben. dehát holnap nekem diplomát adnak, meg rittyentenek e köré némi ceremóniát is (közel százhatvan ember másfél óra alatt; egy kész diplomagyár), úgyhogy azért nem akarok vasalatlanul menni. bár a kevesebb, mint egy perces szereplésem során -- hiszen a maximum kilencven percben a közelszázhatvan diplomázó majdnem harmincnégy másodpercet ad ki -- akár flamenco táncosnőnek is öltözhetnék. de azért meg kell adni a módját.

itthon tehát nem vasalhatok. vasalóm van. áram is van, vasalandó is van. deszka nincs. van egy üvegasztal, de nem tudom, a vasalás belefér-e még a "rendeltetésszerű használat" kategóriába (habár az ikea is edzi a bútorait állítólag, mindenféle nyomó-püfölő herkentyűkkel). tavaly még volt deszka, az előző bérlő hagyta itt, de olyan gány állapotban volt (a deszka mármint; a bérlőről ezt csak sejteni lehetett), hogy ki kellett lomtalanítanom a lakásból. először persze Hozzá fordultam, hogy ugyan felmehetnék-e tanítás után egy kis felszabadult vasalgatásra, ám ő épp ma este tornázni ment valahova. ezután következett Mihail, akihez talán még sosem fordultam ilyen bizarr kéréssel. persze, menjek csak, mondta, szemrebbenés nélkül. így történt, hogy a diplomakiosztós ingemet végül Mihail anyukája vasalta szépre (mert én nem akartam az utolsó pillanatban szénné égetni egyetlen fehéringemet, amelyet sohasem hordok), és így hozzájárult tanulmányaim sikeres befejezéséhez. köszönöm.

(az első fizetésemből veszek egy vasalódeszkát.) 

a négyes metró

azt hiszem, írnom kell nekem is a négyes metróról. egyszerűen kihat az ember életére. mert én, bár lehet, hogy vérciki, imádom azokat a nagy gépeket, markolókat, exkavátorokat, darukat (darvakat?) működni látni. lego a világ, én pedig gyerek maradtam.

amikor nem tudsz szabadulni egy daltól

"i fell into a burning ring of fire / i went down down down / and the flames went higher / and it burns burns burns / the ring of fire / the ring of fire"

mcdonald's és ""

például a magyar mcdonald'sok nem is igazi mcdonald'sok, mert nem a mcdonald's nevű cég birtokolja őket, hanem egyéb tulajok. de mégis igazi mcdonald'sok, hiszen a névhasználatért cserébe a mcdonald's összes standardját át kell venniük, az étterem kialakításától kezdve a bigmac pontos méretéig és alkotóelemeiig, és így lényegében nem különböznek a -- most már idézőjelben -- "igazi" mcdonald'soktól. ezt ma tudtam meg.

ez még egy ok arra, hogy ne menj mcdonald'sba. mert az igazából eldönthetetlen, hogy mcdonald'sba mész, vagy "mcdonald'sba".

dilemma

kedden és csütörtökön reggel fél hétkor kezdeni a céges angolt kőbányán? ezt hogy adom majd be magamnak?!

(és nick cave zenéje nagyon maszkulin, és iggy pop is, de nem annyira.)

tejlekvár

ki tudja, mi az a tejlekvár? én már igen. anyukám mindig is kapható volt különböző nációk fura étkeinek kotyvasztására (ld. cantuccini, moszatleves). most argentína a soros, illetve a dulce de leche, vagy milk jam, vagy tejlekvár. a belinkelt receptben kissé másképp van, mint ahogy anyu csinálta: négy liter tejbe cukor és egy rúd vanília, föl a tűzre, kevergetni időnként, két-három óra múlva levenni és üvegbe tölteni a fura, folyékony karamellát.

íme, egy újabb keresőszó, amely (majd egy idő után) a jelen szájtot az elsők között guglizza ki (és az utolsók között: nem mondhatni, hogy a tejdzsem árasztja el a magyar nyelvű webet).